FUNRACE – Időmérő
Sajnos kevesen jelentek meg a funrace-n, aminek nagyon nem örülünk, így összesen 9 pilóta küzdött a pole pozícióért. Ebből 7 pilóta tudott mért kört menni, akik közül a leggyorsabb időeredményt Stafinski Dániel tudta elérni 1.37.014-es idejével. Második helyen a Renault-ban versenyző Kerekes Kornél végzett, míg harmadik helyen a Virgin-es Princz Attila állt.
Bővebb eredménylista
Funrace – 1. futam
A Funrace első futamával megkezdődött a GPHungary F1 League 2012-es, 12 futamból álló szezonja. Azonban ez a futam természetesen nem számított még bele a bajnokság pontversenyébe, így a versenyzők felszabadultan versenyezhettek bármiféle nyomás nélkül. Ennek ellenére (vagy éppen ezért) már a felvezető kör is tartogatott néhány érdekességet.
Kerekes Kornél már a felvezető körben letörte a Lotus Renault-jának első szárnyát (ennek később jelentősége lesz).
Ezen kívül pedig Kézér Róbert és Kulcsár István nézte meg közelebbről egymás autóját, amely incidensnek a szenvedő alanya a Team Lotus debreceni fenegyereke Kulcsár István lett, aki szintén szárnyaszegetten bandukolt vissza a boxutcába. Ezt viszont Kerekes Kornél nem tette meg, így ő első légterelő szárny nélkül vágott neki a 18 körös futamnak.
A rajtnál akadtak is problémái, hiszen a hiányzó alkatrész miatt nem tudott bekanyarodni a rajtvonal utáni ívben, így Kovács Ádám – amint ki akarta kerülni a Lotus Renault-t – nekiment Kerekesnek és Kovács első szárnya is odaveszett. Ezután ki tudja milyen okból Kovács Ádám beleszállt Botyánszki Ferrarijába, amiért áthajtásos büntetést kapott a Williams pilótája. A rajt utáni pillanatok más szempontból is érdekesek voltak, hiszen Kézér Róbertbe miközben előzni próbálta Molnár Richárdot, hátulról Radványi Ádám belement, ennek következtében a Sabuer első szárnya leszakadt, valamint Kézér Róbert beleforgott a falba és ő is hasonló sorsra jutott mint Sauberes versenyzőtársa.
Az első kör végeztével így haladtak a fiúk: 1. Princz A. 2. Stafinski D. 3. Molnár R. 4. Botyánszki D. 5. Kézér R. 6. Kovács Á. 7. Radványi Á. 8. Kulcsár I.
Ezek után két fős csoportokra oszlott a mezőny: az elsőségért Princz és Stafinski, a harmadik helyért Molnár és Botyánszki, a 6. helyért pedig Radványi és Kulcsár harcolt. Csupán az 5. helyen autókázó Kézér maradt társ nélkül. Nagy csata volt mind a 3 párharcban. A három párharc három különböző jellegzetességgel bírt: Princz-Stafinski párharc – folyamatos lekövetés, Molnár-Botyánszki párharc – folyamatos pozíciócsere, Radványi-Kulcsár párharc – folyamatos hibázás. Ennek köszönhetően az élen változatlan volt a helyzet; Princz vezetett, Stafinski szorosan követte a 2. helyen, míg a harmadik helyet már-már úgy néz ki megszerző Botyánszki egyetlen hibával visszacsúszott, így Molnáré lett ismét a 3. hely, 4. Kézér. A hátsó régióban Kulcsár rengeteg kiállásának köszönhetően utolsó helyen állt, előtte Radványi autózott.
Azonban akinek még nem volt elég az izgalmakból, annak teljes mértékben kielégítő volt a futam utolsó néhány kanyarja. Stafinski hibáját követően – aki visszacsúszott a 4. pozícióba – Botyánszki Dávid elhúzni látszott a második helyen az őt követő Molnár Richárdtól, ám az utolsó kanyarok egyikében letört a szárnya izgalmassá téve a befutót. A célegyenesre ráfordító kanyarba a szárny nélküli Botyánszki és Molnár egyszerre érkeztek. Botyánszki szerencséjére szárny nélkül jobban gyorsulnak az autók, így ha nem is meggyőző, de 4 század másodperces előnnyel megszerezte a második helyet, Molnár “csak” a dobogó alsó foka jutott. A versenyt szinte rajt-cél győzelemmel a Virgin pilótája Princz Attila nyerte. Kulcsár István és Kovács Ádám a táv 50%-ának teljesítésével fele pontot kaptak!
Bővebb eredmény + pont:
| 1. |
Princz Attila |
Virgin |
25 |
| 2. |
Botyánszki Dávid |
Scuderia Ferrari |
18 |
| 3. |
Molnár Richárd |
AT&T Williams |
15 |
| 4. |
Stafinski Dániel |
Toro Rosso Ferrari |
12 |
| 5. |
Kézér Róbert |
Red Bull Renault |
10 |
| 6. |
Radványi Ádám |
Sauber Ferrari |
8 |
| 7. |
Kulcsár István |
Team Lotus |
3 |
| 8. |
Kovács Ádám |
AT&T Williams |
2,5 |
| 9. |
Kerekes Kornél |
Lotus Renault |
DNF |
Funrace – 2. futam
Az előzetes beharangozó után valóban fordított sorrendben rajtoltak a pilóták a második futamon.Első helyről Radványi Ádám rajtolt, másodikról Kovács Ádám míg a harmadik rajtkocka az ugyancsak Williamses Molnár Richárdé volt.
A rajt utáni másodpercek Princz Attila számára nem voltak kedvezőek, hiszen a Virgin versenyzője a start után a kissé csúszkáló Molnár Richárd kocsijába belement és elvesztette az első légterelő szárnyát. Ezután az első kanyar zökkenőmentesen teljesítették pilótáink, majd a második és harmadik kanyarban a pilóták ádáz küzdelmében több megforgás is volt. Először Radványi Ádám forgott meg egy gyorsan intézett kigyorsítás után, majd pár tized másodperc múlva a Team Lotus pilótája, Kulcsár István nem találta néhány másodperc erejéig a helyes irányt, miután Kézér Róberttel és Molnár Richárddal küzdött a pozíciókért. Majd jött egy balul sikerült védekezés is: Kézér Róbert mellé sikerült beférkőznie Kulcsár Istvánnak egy jól sikerült rövid féktávval, ám ezt a Red Bull-os Kézér nem vette észre a visszapillantó tükörben, így belefordult ellenfelébe és leszakadt a Red Bull első szárnya, míg a Lotus sikeresen továbbment.
Az első kör végén így festett a sorrend : 1. Kerekes K. 2. Kovács Á. 3. Botyánszki D. 4. Molnár R. 5. Radványi Á. 6. Kulcsár I. 7. Princz A. 8. Stafinski D. 9. Kézér R.
A futamon történtek előzések ám nagy izgalmakkal nem nézhettünk szembe.
A futam végeredménye:
1. Princz Attila – Virgin – 25 pont
2. Molnár Richárd – AT&T Williams – 18 pont
3. Stafinski Dániel – Toro Rosso Ferrari – 15 pont
4. Botyánszki Dávid – Scuderia Ferrari – 12 pont
5. Radványi Ádám – Sauber Ferrari – 10 pont
6. Kovács Ádám – AT&T Williams – 8 pont
7. Kerekes Kornél – Lotus Renault – 6 pont
8. Kulcsár István – Team Lotus – 2,5 pont*
9. Kézér Róbert – Red Bull Renault – DNF
Összesített eredmény:
1. Princz Attila – 50 pont
2. Molnár Richárd – 33 pont
3. Botyánszki Dávid – 30 pont
4. Stafinski Dániel – 27 pont
5. Radványi Ádám – 18 pont
6. Kovács Ádám – 10,5 pont*
7. Kézér Róbert – 10 pont
8. Kerekes Kornél – 6 pont
9. Kulcsár István – 5,5 pont*
*A verseny 50%-át megtette, de nem ért célba, ezért fele pont járt nekik.
Köszönjük a részvételt és gratulálunk mindenkinek!